|
A Pécsi Indiánok sztorija tulajdonképpen már a hivatalos alapítás előtt időkre is visszanyúlik. Pécsett 1986 körül alakult az első rögbicsapat. Több átalakulás után évekig TERMESZ RC-ként működött. Ezen a néven megnyerte az NBII-t és 1995-ben feljutott az első osztályba. Mivel az NBI-ben kötelező volt utánpótlás-csapatot is indítani, a munkát a Nemes Csabyra és rám bízta a klub. Az együttműködés nem volt zökkenőmentes, ezért 1996 őszén kenyértörésre került a sor. Csaby, Schillinger Péter és Rozina Sándor és jómagam úgy döntöttünk, hogy saját lábunkra állunk és kivisszük a kicsiket egy saját egyesületbe. 1996 telén ült össze az új klub első, alakuló közgyűlése. A gyerekek szavazással döntötték el, hogy a Pécsi Indiánok nevet választják. A névhez és az lapszabályban megfogalmazott célokhoz ma is hűek vagyunk. A hőskorban grundokon, elhagyott pályákon játszottunk. Az egyesületnek pénze nem volt. Ezért én az időmet, a Csaby pedig az idejét és a pénzét áldozta a gyerekekre. 1996-től a csapat saját néven a Magyar Kadett bajnokságban indult. Még ebben az évben aranyérmet szerzett a pécsi csapat és országos bajnok lett. Az 1997-98-as bajnokság a szövetség központi támogatásainak drasztikus csökkentését hozta - az utánpótlás bajnokság szervezésére a többet áldozni nem tudott, ezért - kihasználva előnyös földrajzi helyzetünket a horvát-szlovén bajnokságban indultunk. Ez egyformán nagy kihívást jelentett mindannyiunk - játékosok, edzők és vezetők - számára, hiszen mindkét ország a magyarnál magasabb szinten űzi a rögbit. Ezen felül lejátszottuk a magyar junior bajnoki meccseket is, ahol ezüst érmet vehettünk át. 1998-tól indultunk a Magyar Nemzeti Bajnokság II.osztályában. A 2003-2004-es szezonban egyenletes teljesítményt nyújtva aranyérmet szereztünk. 2004-óta a nemzeti bajnokság első osztályában (NB-I.) szereplünk 2004 év elején egyesülve a Pécsi Egyetemi Jégkorong csapattal két szakosztályos egyesületként Pécsi Indiánok Sport Klub néven működünk tovább. 2006-ban a magyar bajnokságot átszervezték. A legnagyobb klubok Extraliga néven szerveztek bajnokságot. Ide nem sportban szerzett érdem alapján lehet bekerülni, hanem javarészt pénz klel hozzá és feltételek. Ennek mi nem tudtunk eleget tenni, ezért tulajdonképpen „visszaléptünk” az NBI-be.Mivel a mérkőzés-terhelésünk így csökkent, felnőtt csapatunk elindult a Horvát Nemzeti bajnokság II.osztályában. Utánpótlás: A Pécsi Indiánok egy gyerekcsapatból nőtte ki magát, ezért a gyökereit nehezen felejti el. Az utánpótlás-nevelést legfontosabb feladatunknak tekintjük. 1997. szeptemberétől már két általános iskolában DSK keretében ismerkedtek a 10-12 évesek sportunkkal. 1999 tavaszán pedig – köszönhetően a klubtagok áldozatos munkájának – a város történetében először 14 év alatti gyermekeknek városi bajnokságot szervezünk és bonyolítunk le. Az utánpótlás nevelés terén végzett munkája eredményeként egyik edzőnket a Magyar Rugby Szövetség elnökségi tagjává választották. Az utánpótlás-nevelés 2000-től sajnos megtorpant. Új lendületet akkor kapott, amikor 1995-ben edzőink kirajzottak. A város 4 iskolájában, valamint Bólyban és Egerágon szerveztek csapatokat a szalagos szabályrendszerben. Az egyfordulós városi bajnokságot 2005 október 23-án bonyolítottuk le. A győzelmet az Egerági Bulldózerek szerezték meg. 2006 őszén edzőink ismét csapatok szervezéséhez láttak. A városi bajnokság három fordulós volt. A győzelmet a Nevelési Központ első csapat, a Sziúk-lányok együttese nyerte. Velkovics Vilmos |