Hirdetés

Hírek röviden

ha ide jobbra a fórumra kattintotok, egyenlőre még nem szépen, de látjátok a legutóbbi beírásokat
Győzelem a listavezető ellen
Győzelem a listavezető ellen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Mézes Gergely   
2010. április 29. csütörtök, 11:21

Múlt vasárnap a divízió II eddig veretlen listavezetője jött hozzánk, két dolgot tudtunk. Nekünk bravúr kell a 8 közé jutáshoz, valamint, hogy ők nem szeretnek ellenünk játszani.

Csapatunk egyik legjobbja – Molnár János – nélkül kellett kiállnunk, kezdenünk jól sikerült egy gyors céllal (Gáspár) és egy büntetővel (Winkler) elhúztunk hamar (8-0). Végre a kezdeti fölényünk eredményeséggel párosult. Továbbre is szervezetten játszottunk az ellenfél dropgóljára a meccs céljával válaszoltunk (13-3). Hiába rúgtunk be még egy büntetőt a félidőre elfáradtunk és a Fekete Sereg célja izgalmas játékot igért a folytatásra is (16-8).

A második félidőben most nem aludtunk el megint csak rúgással válaszoltak a célunkra, így a különbség nőtt (23-11). A tolongást lehetett frissíteni, ezáltal a zárt játékaink meg voltak, ami nagy előny volt számunkra.  Ezután mi kaptunk célt, és mi értékesítettünk büntető így a meccs szorosabb lett (26-18). Látványos jó iramú mérkőzés volt a nézők örömére. Egy célváltás után Lépold mutatta be sprinteri képességét eldöntve a meccs sorsát, a végeredmény bónuszpontos megnyugtató győzelem (40-23).

Hosszú idő után a tolongásunk együtt és jól játszott, nem kapott könnyű célt az ellenfél, így nyertünk is. A 8 közé jutás a saját kezünkben május 8.-án Vácon nyerni kell hozzá.

Pécsi Indiánok SK – Fekete Sereg
40-23 (16-8)

2010.04.25., Pécs

Pécsi Indiánok: KULCSÁR, AXT, Gutheil, HERZSENYÁK, Varga, HAJDÚ, KAMARICS 5, Tasnádi – NAGY - GÁSPÁR 10, Balogh, FEHÉR 5, Schneider, Antal, WINKLER 15. Csere: Kovács K., Durucskó, Dohány Lépold 5, Wéber, Horváth

Módosítás: ( 2010. május 19. szerda, 15:00 )
 
Copyright © 2010 Pécsi Indiánok SK. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver.
Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete
 

Belépés



Mennyien vagyunk

Oldalainkat 4 vendég böngészi

Kép találomra

Irish_Saracens_Gall.jpg

Szponzorok

Névnap

Ma 2010. szeptember 09., csütörtök, Ádám napja van. Holnap Nikolett és Hunor napja lesz.

Szavazások

Jössz alapozni?