Hírek röviden
|
||
|
Mandela hatos meze
Hozzászólás (1)
invictus
1
2010. július 05. hétfő, 16:06
Szabolcs
Jó film, nekem tetszik! A sport-film és au életrajzi film között van. Jól mutatja be, hogy kezdetben a feketék mennyire voltak ellenségesek a rögbivel.
Copyright © 2010 Pécsi Indiánok SK. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licenc alatt kiadott szabad szoftver. Fordította a Magyar Joomla! Felhasználók Nemzetközi Egyesülete |
BelépésMennyien vagyunkOldalainkat 3 vendég böngésziKép találomra Szavazások |
Nelson Mandela, mielőtt elindult volna az Ellis Parkba, a vb döntőjének színhelyére, felhívta a helyi sportági szövetség elnökét, és arra kérte, hogy szerezzen neki egy hatos mezt a fi náléra. Az államfő Fran cois Pienaarnak, az együttes csapatkapitányának trikóját akarta viselni. Hosszú út vezetett a börtönből a hatos dresszig... Dél-Afrikában évtizedeken át működött a faji megkülönböztetésen alapuló politikai rendszer. Mandela huszonhét évet töltött fogságban, megtorlásul, amiért a rasszista rezsim ellen harcolt; 1990-ben szabadult, 1993-ban Nobel-békedíjat kapott az akkor hivatalban lévő államfővel, William De Klerkkel együtt az apartheidrendszer békés felszámolásáért. A feketék számbeli fölénye ahhoz is elegendő volt, hogy az 1994-es demokratikus választásokon az ország első színes bőrű elnökévé válasszák, ám a nemzet egyesítését nem garantálta. Sőt... A fehér kisebbség félt a feketék bosszújától. Mandela azonban nemhogy tisztogatást nem rendezett, de ígéretet tett arra, hogy az arra érdemesek megőrizhetik állásukat. Az elnöknek nem volt könynyű dolga, hiszen a fekete radikálisok „tisztogatást” követeltek. Ám Mandela – részben gazdasági és politikai pragmatizmusból – hajthatatlan maradt, de ez sem volt elég ahhoz, hogy meggyőzze a fehéreket jó szándékáról. Végül a véletlen sietett a polgárjogi hős segítségére: 1995-ben Dél-Afrikában rendezték a rögbi-világbajnokságot. A sportág a „fehérek ópiuma”, ahogy John Carlin, a történetet feldolgozó Invictus (Legyőzhetetlen) című bestsellerében fogalmaz. Mandela nem volt rögbirajongó, igazából fogalma sem volt a játékról. Felismerte azonban a sporteseményben rejlő lehetőséget; azt, hogy a fehérek mellé tudja állítani a fekete többséget. Magához kérette Francois Pienaart, a nemzeti együttes csapatkapitányát, és a segítségét kérte. A sportoló igent mondott. A hazai pályán szereplő garnitúra menetelt előre a vb-n: csak nyert és nyert. A csapatnak a Jonah Lomuval, minden idők legnagyszerűbb játékosainak egyikével fellépő új-zélandi alakulattal kellett megküzdenie a döntőben. A Pienaar mezét viselő Mandela nevét tízezrek skandálták az Ellis Parkban, amikor megérkezett a létesítménybe. A kezdés előtt a kapitány mindössze annyit mondott társainak: „Látjátok azokat a zászlókat? Játsszatok ezekért az emberekért! Egyetlen esélyünk van. Legyünk világbajnokok!” Az aranymeccsen egyik csapat sem ért el „célt”, csak rúgásból értek el pontokat. A hoszszabbításban Joel Stransky droprúgása döntött: Dél-Afrika megszerezte a világbajnoki címet. Fehérek és feketék borultak egymás nyakába. Pienaartól a játéktéren a riporter azt kérdezte, hogy milyen érzés volt 62 ezer szurkolót maguk mögött tudni a sta dionban. A fehér kapitány egyetlen pillanatig sem gondolkodott a válaszon: „Nem 62 ezer drukker áll mögöttunk, hanem 43 millió dél-afrikai.” Közülük egy a hatos mezt viselte.
